Harcba száll a főváros Rákosrendezőért, azaz megpróbál élni elővásárlási jogával – döntött maratoni vita után a közgyűlés. A ...
Sok szülő csak a hírekből értesült arról, hogy gyermekük iskolájában is bombariadó volt, és nem tudták elérni őket, hiszen ...
A Tisza Párt által kezdeményezett név szerinti szavazásának köszönhetően az egész ország hallhatta, hogy Szentkirályi ...
A civilek egy olyan csillét tolnak hegynek felfelé, amelyben az állam egy téglát rakott a fékre. Még inkább igaz ez a ...
A német szövetségi parlament alsóháza (Bundestag) szerdán elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely szerint a jövőben a ...
Szlovákia kül- és európai ügyekkel foglalkozó minisztériuma szerdán bekérette Ukrajna pozsonyi nagykövetét, Myroslav Kastrant ...
Péntek délután volt, amikor a Feneketlen-tó mellett elsétálva megérkeztem a Kornél kávézóba, ahol felolvasóestet tartottak.
Az egyik szervező szerint fontos lenne mindenkinek megértenie, hogy az igazságszolgáltatás az, amely korlátozhatja az állam ...
A kegyelmi botrány hatása még nem múlt el: református lelkészek kezdeményezésére az egyház megújulása jegyében rendeztek ...
Halálának nyolcvanadik évfordulója alkalmából zenés-irodalmi esttel emlékezett meg Szerb Antal életéről és munkásságáról az ...
Hadházy Ákos beadványa nyomán mind az Integritás Hatóság, mind a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vizsgálja a ...
Szerdán a Fővárosi Közgyűlés 23 igen és 10 nem szavazattal megszavazta, hogy a Budapest Közművek éljen a Rákosrendezőről ...